A projektről

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület 1991-ben alakult, 2006 óta a jelenlegi keretek között, Sepsiszentgyörgyön működik. Szakmai szervezet lévén, célunk a szakmát érintő rendezvények támogatása, illetve szervezése. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület több nagyrendezvényt szervez, illetve társszervezőként, támogatóként is hozzájárul a jelentősebb néptánc- és nápzenei eseményekhez. Emelett számos képzési programot szervezünk folyamatosan, adatbázist működtetünk, kiadványok megjelenését támogatjuk, szorgalmazzuk.

Jelen projektünk célja a romániai magyar kisebbség kulturális szellemi örökségének modern technikai eszközökkel való digitalizálása, a hagyományos népi kultúra bemutatása a nagyközönség számára.

Projektgazda: Romániai Magyar Néptánc Egyesület

A csapat:
Deák Gyula Levente – elnök
Kerezsi Hajnalka – prályázatíró
Bartha Ágnes – projektfelelős
Sylvester Réka – marketing felelős
Bálinth István  és Magyar Csaba – digitalizáló technikus
Kádár Zsuzsanna – pénzügyi felelős
Dr. Pávai István – etnomuzikológus
Dr. Könczei Csongor –etnokoreológus

A projekt ideje: 17 hónap, 2015. április – 2016. augusztus

Projekt céljai:

  • Egy folklórdokumentáló és archiváló központ létrehozása a Romániai Magyar Néptánc Egyesület székhelyén, melynek működése által lehetővé válik néhány magán kézben levő, a projekt számára felajánlott gyűjtés leltározása, digitalizálása, illetve jegyzékbe vétele, interneten való közzététele.
  • Projektzárásként egy 30 lemezes DVD gyűjtemény kiadása, amelyet kulturális intézmények számára tettünk lehetővé.

Konkrét megvalósult célok:

  • 1 dokumentáló és archiváló központ
  • 1 három nyelvű honlapon elérhető online adatbázis
  • 251 óra feldolgozott folklór gyűjtést tartalmazó hanganyag
  • 634 óra feldolgozott folklór gyűjtést tartalmazó videó
  • 2557 feldolgozott fénykép
  • 200 óra folklór gyűjtést tartalmazó videó közzététele az erre a célra létrehozott online adatbázisban
  • 120 DVD kollekció szétosztása különböző kulturális intézményeknek

A feltöltött felvételek hossza összesen [ 203:16:36 ] óra.

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only